Esettanulmányok

Mindenki, aki megunta a kísérleti nyúl szerepet, vagy megismerni sem szeretné azt (nemhogy megunni), két kérdésre akarja rögtön tudni a választ: Az első az, hogy miért penészedik a lakása, a második pedig az, hogy hogyan lehet azt megszüntetni véglegesen? Nos, elárulom: ahány embert kérdez meg erről, annyi féle választ fog kapni.

Normális dolog, hogy megpróbál ezekre a kérdésekre válaszokat keresni. Aztán a válaszokat elemezve döntést hozni, és végül belevág valamilyen penészedés elleni akcióba. Ez teljesen rendben van, így hozunk döntéseket mindannyian. A probléma inkább az, hogy rengeteg fals információhoz fog jutni bármerre is keresgél, és ezek az információk befolyásolják a döntését.

Ezért, hogy átlássa mennyire egyszerűen lehet hibás következtetésekre jutni, majd az ebből fakadó rossz döntések mekkora károkat tudnak okozni, elmesélem Önnek néhány pórul járt ügyfelünk példáját.

Hőhíd miatt penészedünk

Hivatkozás másolása

Azt mondták, építőiparban nálam jártasabb ismerőseim, hogy a hőhidak miatt penészedik a lakásom. Ki is hívtam egy hőkamerás vállalkozót, aki megmutatta, mennyivel hidegebbek a sarkok és élek, valamint a nyílászárók illeszkedési pontjai a házamon. Elmondta, hogy szerinte le kell szigeteltetni, az biztosan meg fogja oldani a problémánkat. Kértünk négy ajánlatot a szigetelésre és a legszimpatikusabbat fogadtuk el, ami nem a legolcsóbb volt. A szigetelő szakember is azt mondta, hogy a 10 cm szigeteléstől meg fognak szűnni a hőhidak, és a kőzetgyapot, igaz, hogy drágább, de lélegzik, ezért a ház nem lesz bedunsztolva. Elhittük nekik, így megrendeltük a munkát: 650.000.- Ft-ba került. Aztán a következő télen katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítottam a lakásunkat. Ötször annyi lett a penész, mint a szigetelés előtt, és élhetetlenné vált a lakás levegője is.

Mi volt a probléma? Elárulom ezt is: a hőkamerás ember értett a színkép elemzéshez. A szigetelő ember értett a szigeteléshez. A tulajdonos pedig mindkét esetben szakemberrel beszélt, csakhogy nem a penészedés megszüntetéséhez értő szakemberrel. Így miután felállították a teljesen fals diagnózist, miszerint a penészedés oka a hőhidak alacsony hőmérséklete, elkezdték azok szigetelését. A gond az volt, hogy egyikük sem tudta azt az örök érvényű igazságot, miszerint

a penészedésnek a hőhíd nem az oka, hanem a HELYE!

Máris elkerülhető lett volna a tetemes kiadás a szigetelésre, a következő téli szenvedés a párás penészes lakásban, és az újrafestés a következő tavaszon.  Így a negatív szaldó a szigeteléssel, festéssel, egyéb penészölő szerek vásárlásával valamint a magas párában és penészben tönkrement ruhák, szekrény és egyéb dolgok árának összegével meghaladta az egymillió forintot. Csinos kis számla egy rosszul sikerült állapotfelmérés okán, ugye?

De mondok egy sokkal kisebb, de teljesen felesleges kiadással járó példát is. Gondolta volna, hogy ma Magyarországon a szárítógépek túlnyomó többségét nem azért vásárolják meg családok, mert anya lusta kiteregetni?

Nem, nem! Hanem azért, mert a kiteregetett ruha egészen egyszerűen nem szárad meg! Sok esetben, hamarabb lesz dohos, pállott szaga, minthogy megszáradna. Most néztem az argep.hu-n, szárító gépeket, 72.000.- től 290.000.- Ft-ig lehet találni az első találati oldalon. Ezeknek a készülékeknek a megvásárlását általában nem szakemberek ajánlják, hanem a kényszer viszi rá a gazdájukat a beszerzésre. Csak találomra néztem egy olcsóbb Zanussi gép áramfogyasztását: 3,92 kWh. Hát na. Nem elég megvenni, de aztán etetni is kell, ha használom…

Helyszíni felmérés megrendelése

Gyakran felmerülő téma: a talajvíz

Hivatkozás másolása

Ügyfelünk a kispesti Wekerle lakótelepről keresett meg. Két évvel ezelőtt kihívták egy talajvízből fakadó ázás megszüntetésével foglalkozó cég képviselőjét, Gézát (valójában fogalmam sincs, hogyan hívták) aki anyja-apja életére megesküdött, hogy az eljárás amit alkalmaznak meg fogja szüntetni a penészedést. Elmagyarázta, hogy ezek a régi épületek milyen könnyen tudják felszívni a vizet, sőt a talajpárát is, és aztán szegény lakó meg csodálkozik, hogy tiszta penész minden. (Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy arra azért kíváncsi lennék, hogy az elmúlt 80 évben miért nem szívott fel ugyanez a ház semmit, csak most a lakásfelújítás-ablakcsere után? Biztos eddig nem volt szomjas…) Annyira meggyőző volt, hogy meg is rendelték tőle az alap körbe injektálását. Durván 400.000.- Ft volt az ára. Mindenki boldogan indult neki a következő télnek, hiszen a penész ide többet nem jöhet vissza, erről van is egy 30 éves garanciát adó papír is, amit Géza a vállalkozó adott.

Egy baj volt csak: erről a penészt mindannyian elfelejtették értesíteni. Ő pedig, mivel senki sem mondta, hogy már nem szabad,  tiszta erőből visszaköltözött, ahogyan elkezdődött a fűtési szezon. Persze az első pánikot követően jött a megnyugvás: szólni kell Gézának az injektálónak, hiszen még egy év sem telt le abból a harmincból, amire ő garanciát vállalt. Géza ki is jött, megfúrta  a falat az injektálás alatt, aztán megfúrta fölötte is, mindkét likban megmérte műszerrel a nedvességet és a következőt mondta:

– Az injektálás felett szárazabb a fal, mint alatta, így az elvégzett munkával semmi probléma sincs!

– De hát odabent tiszta penész minden! Nem ebben egyeztünk meg! – válaszolt neki a pórul járt ügyfél.

– A penészről én nem tehetek, az biztosan nem a vizesedés miatt van, mert azt az injektálás megszüntette. – így Géza, aki azt elfelejtette hozzátenni, hogy ezek szerint nem is volt mit megszüntetni….

– Nézze engem ez nem érdekel, maga vállalt 30 év garanciát arra, hogy megszünteti a penészedést, úgyhogy vagy csináljon valamit, vagy adja vissza a pénzünket, mert jelen állás szerint a semmiért fizettünk! – veszítette el türelmét az átvert vásárló.

És ekkor Géza a következőt mondta, ami a lényegét mutatja meg ennek az egész problémának:

Én a penészedés megszüntetését sosem vállaltam. A 30 év garanciát a fal vizesedésének a megszüntetésére adtam, el kell olvasni a szerződés garanciára vonatkozó részét, amit teljesítettem is. A penészhez semmi közöm.

Azzal elköszönt, beült az autójába, és otthagyta az elképedt, szerencsétlen,  átvert megrendelőit a ház előtt a járdán. Ők pedig azon gondolkodtak, hogy ugyanez az ember, egy évvel ezelőtt, milyen hatásosan érvelt a talajvíz penészedést előidéző voltáról, és mennyiszer emlegette, hogy istenbizony meg fog szűnni, hiszen, hülyék lennének 30 év garanciát vállalni, ha nem működne az eljárásuk…. Aztán megnézték, és a szerződésben a penészedésről tényleg nincsen egy árva szó sem.

De akkor talán az elején le kellett volna íratni vele? Vagy az ember szaladgáljon ügyvédhez minden két oldalas szerződéssel? Hát, talán az sem lett volna baj….

Ha szeretné elkerülni azt, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetbe kerüljön, akkor nincs más dolga, mint erre a gombra kattintva kérni egy személyes találkozót velem vagy valamelyik szakértő kollégámmal:

Ha pedig a helyszíni felmérés után megrendeli egy szellőző rendszer kiépítését, én előre odaadom a garancia szerződés tervezetet. A pénzvisszafizetési garanciaszerződésben a penészedés végleges megszüntetésére vállalunk garanciát amennyiben az Ön épülete megfelel a hatályos építési szabványoknak.

A másik csudálatos példát Veszprémből hozom, ahol jött a „szakember” és a fa ablakokba belefúrta az ablakba építhető légbevezetőt. Mivel ezen elfoglaltsága közben csak két dolog volt amihez nem értett, de ez a legkevésbé sem zavarta, így boldogan végezte a munkáját. Ez a két dolog a szellőző rendszerek kiépítése és a légbevezetők szakszerű beépítése. Jó, mondjuk a fa ablakokhoz sem értett, mert ha értett volna, akkor nem teszi őket tönkre…

Mindenesetre nekiállt és össze-vissza furkálta a világosbarna fa ablakokat, amikre aztán jó ízléssel felszerelte a szép fehér, természetesen nem pára által vezérelt, hanem a legolcsóbb, fix léghozamú légbevezetőket. Ultracsinos lett a dolog:

Persze ennyivel nem úszta meg a megrendelő…. Mivel a légtechnika sem volt a szaki erőssége, így fordulhatott elő az a burleszk filmbe illő csodálatos történet, hogy a penész hol jelent meg legelőször?

Na hol?

Na?

Sohasem találná ki, így elárulom: hát a penészedés ellen felszerelt légbevezetőn!

Zseniális, nem?!

Olyan, mintha a fogamzásgátló okozná az ikerterhességet… (bocs, jobb hasonlat nem jutott az eszembe)
Olyan, mintha a fogamzásgátló okozná az ikerterhességet… (bocs, jobb hasonlat nem jutott az eszembe)

De barátunk, azért még fel tudta tenni a pontot az i-re. Mivel az ablakok szétba….a, semmi baj, a szétbarmolás az nem csúnya szó… szóval az ablakok szétfurkálása nem sikerült túl esztétikusan, így a következő cselt eszelte ki:

Ezt a fényképet nem fordítva töltöttem fel. Barátunk az esővédőt úgy tette fel az ablakra, hogy annak a lamellái felfelé álljanak. Mert igaz ugyan, hogy így bevezeti az esővizet a fúrt lyukakba, és onnan a lakásba, de így legalább aki a földről állva nézi, az elől kitakarja az összefurkált ablakrészt. Zseniális, nem?

És végül hadd mutassam meg, hogy miként kellett volna megtörténnie a szerelésnek:

Itt egymás mellett látható a fali légbevezető amit mi építettünk be és a „mester” munkája, aminek tilos lett volna elkészülnie.
Itt egymás mellett látható a fali légbevezető amit mi építettünk be és a „mester” munkája, aminek tilos lett volna elkészülnie.

Végül hadd meséljem el egy Biatorbágyi ügyfelünk történetét. Ő már tudta, hogy a penészedést valószínűleg a szellőzetlenség okozza, így egy légtechnikai cég munkatársát hívta ki. Amikor én mértem fel a lakást, (mivel nem sikerült megszüntetniük a penészedést), vakartam a fejem, mivel nem értettem a logikáját a légbevezetők elhelyezésének. Mondtam is a háziasszonynak, hogy szívesen meghallgatnám az érveket, ami alapján a légtechnikus eldöntötte, hogy mit, hova szereljen? Erre a kedves a következőt mondta:

Én mondtam meg neki, hogy hova kérem, úgyhogy annak alapján lettek beépítve.

WTF?! Mivaaan? Kimegyek valahova egy szellőző rendszert kiépíteni és a megrendelő mondja meg, hogy mit, hova kell tenni???

Ez olyan, mintha én itthon feküdnék negyven fokos lázban, szörcsögő tüdővel, és a kiérkező ügyeletes orvos így nyitna:

– Jajj, de szörnyen néz ki Pácser Úr! Maga szerint mit írjak fel erre a csúnya kórra?

Mondjuk, ha ez megtörténne, akkor azt válaszolnám, hogy lehetőleg gyógyító énekeket és varázsigéket, mert ha gyógyszert írna, egy ilyen belépő után akkor sem venném be, ha sírva könyörögne érte…

No, de akkor térjünk a lényegre!

Hivatkozás másolása

Ön szerint mennyire verte a fejét a falba az első példában szereplő ügyfelünk, amikor kiderült, hogy az eddig elköltött és tönkretett egymillió helyett annak a töredékéért, egy fél napos munkával meg tudjuk véglegesen szüntetni a lakásában a penészedést és az összes páralecsapódást?

Abban is biztos lehet, hogy bármelyik háziasszony hálásan összetenné a két kezét, ha valaki elárulná neki, hogy a szárítógépek az esetek túlnyomó többségében nem jelentik sem a penészedés megszűnését, sem a párásodás elmúlását. Ugyanis a lakásban megtermelt párának csak a töredékét jelenti a teregetéssel levegőbe kerülő nedvesség.

A Wekerlén majdnem két szellőző rendszer kijött volna az injektálás árából…

A fa nyílászárók tönkretételét is simán meg lehetett volna úszni.

És persze elsőre ki lehetett volna Biatorbágyon is építeni egy működőképes szellőző rendszert, amivel egy ismételt festés árát is meg lehetett volna spórolni.

Végül pedig higgye el, hogy könyvet tudnék írni hasonló történetekből, annyival találkoztam már az elmúlt években. Ide megpróbáltam inkább általánosan előforduló sztorikat hozni, de lehet folytatni a sort a párafaló gépekkel, a nanotechnológiás űranyagokkal, a tablettás és betétes vízösszeszedőkkel, szellőző, lélegző, pára és légáteresztő, táncoló és kávét főző vakolatokkal, festékekkel és szigetelőanyagokkal, meg sorolhatnám még sokáig.

Amiben hasonlítanak ezek a történetek egymásra, függetlenül a használt eljárástól és a kivitelező személyétől, az a következő két dolog:

Mindegyik esetben teljesen feleslegesen végeztettek el munkákat, melyek a penészedésen jó esetben semmit sem javítottak, rosszabb esetben csak súlyosbították azt.

Minden alkalommal a „beavatkozást” követően sort kerítettek egy festésre legalább, de volt ahol bútorcserére és komolyabb felújításra is, mondván, „végre letudtuk a penészedést”. Ezek a dolgok általában többe kerültek, mint maga a penészmentesítő „eljárás” és csak a következő télen derült ki, hogy teljesen feleslegesen költöttek rá, ezek is ablakon kidobott pénzekké váltak.

És van egy harmadik dolog is, amiben egyáltalán nem különböznek egymástól. Ez pedig az, hogy bármelyikük boldogan kifizetett volna nekünk egy kiszállási díjat, ha tudja, hogy ezeket a dolgokat megelőzhette volna azzal, ha kihív egy penészmentesítő szakembert, aki például az injektáló Gézával, vagy a hőkamerás szakival, esetleg a szigetelő mesterrel megvitatja, hogy mire miért van, vagy éppen nincs szükség.

Nos, Ön abban a szerencsés helyzetben van, hogy mindezt ELŐRE tudja, és ezeket és az ehhez hasonló baklövéseket el tudja elkerülni a jövőben a segítségünkkel. Nem kell mást tennie, mint kihívni bennünket mielőtt bármilyen penészedést megszüntető eljárásba kezd. Egy helyszíni bejárás-felmérés alkalmával minden kérdésére választ kap tőlünk a penészedéssel kapcsolatban, és garantáljuk, hogy a penészedés végleges megszüntetésére is megoldást fogunk javasolni, akkor is, ha nem a mi szellőző rendszerünk lesz a megoldás.

Ha nem tudjuk megmondani, hogy mi okozza és mivel lehet lakásának penészedését véglegesen megszüntetni, még a kiszállási díjat sem kell kifizetnie, ingyen volt az egész tanácsadás!

  Csak annyi a feladata most, hogy erre a most következő gombra kattintva eljön velem arra az oldalra, ahol mindent megtudhat a helyszíni felmérésről és azonnal meg is rendelheti azt. 

Végül kérem, hogy egy nagyon veszélyes csapdát kerüljön ki! Ez pedig a rokon-barát-jó ismerős építész vagy mérnök, esetleg kivitelező kelepcéje.

Ha az ön barátja, testvére, szomszédja vagy sógora, építész vagy gépészmérnök, építőipari kivitelező, vagy más építőiparban jártas szakember, az csak annyit jelent, hogy többet tud erről a témáról, mint egy átlagember. De a többet és az eleget, nem szinonimák! A gyakorlati tapasztalatunk ugyanis azt mutatja, hogy a legnagyobb, feleslegesen elköltött összegeket MINDEN ESETBEN a megbízható mérnök vagy építész, rokon vagy barát, jó tanácsa miatt dobták ki az ablakon, aki a legnagyobb jószándékkal és segíteni akarással, viszont nulla gyakorlati tapasztalattal próbált segíteni.

Ne értsen félre! Eszembe sem jut kétségbe vonni a rokona-barátja Önnel kapcsolatos legmaximálisabb jóindulatát. És főként nem a mérnök társadalom tudását akarom itt becsmérelni a sajátommal szemben! Egyszerűen csak arról beszélek, hogy én rendelkezem egy speciális, csak gyakorlattal megszerezhető tudással, amit ma sehol sem tanítanak. Remélem érthető, hogy nem a nagyképűsködés vezeti a tollamat, amikor specialistának nevezem magamat, hanem valóban én vagyok az a gyakorlati szakember, aki CSAK penészes lakásokkal foglalkozom 2005 óta, és így sokkal nagyobb a gyakorlati tapasztalatom ebben a kérdésben, mint bármelyik építész vagy gépészmérnöknek, kivitelezőnek vagy beruházónak az építőiparban.

Ezért, ha Ön egy építész, gépész vagy kivitelező ismerőse, barátja, rokona, megbízottja tanácsára szeretne egy komolyabb anyagiakat igénylő beruházásba kezdeni a penészedés ellen, akkor kérem, csak akkor hívjon minket is, ha megoldható, hogy a helyszínen találkozhassunk a tanácsadó szakemberrel és a problémát, valamint az általa javasolt eljárást EGYÜTT beszélhessük át. 

Annak ugyanis semmi értelme, hogy Ön, mint laikus, amikor velünk beszél, akkor nekünk ad igazat, ha a mérnökkel-kivitelezővel, akkor neki és végül a döntést Önnek kell meghoznia, két szakember, esetleg teljesen ellentétes állításai alapján.

Én sokkal megnyugtatóbbnak gondolnám, hogy mindkettőnkkel egyszerre találkozva a végén annak alapján döntene, amit mindkét szakember közösen tart elfogadhatónak.

Ha Ön is így gondolja, akkor a fenti űrlapot kitöltve veheti fel velünk a kapcsolatot, és kérhet egy helyszíni felmérést és konzultációt, az Ön által megnevezett szakemberrel közös bejárásra.

A gyakorlati tapasztalat az, hogy eddig minden ilyen találkozón sikerült az eredeti állásponton módosítani valamilyen formában, egyszerűen azért, mert én más irányból közelítem meg a kérdést. Ugyanakkor minden ilyen találkozó nagyon konstruktív, értékes és kellemes volt, senki nem kezelte presztízskérdésként a saját kezdeti álláspontját, és ami a legfontosabb, minden ügyfelemnek aki kihívott egy ilyen közös megbeszélésre, pozitív szaldóval zárult a találkozója mind anyagi, mind emberi vonatkozásban.