Párás - penészes lakások = háromszor több asztma és allergia
Vértezze fel magát, megnézzük hol is él...
A Főoldal elolvasása után, először is engedje meg, hogy bemutatkozzam. Azért csak most, mert mostanra láthatja, hogy nem valami csodaszer reklám oldalára került, amiből már csak három darab van és gyorsan rendelje meg, amíg valaki meg nem előzi... Tudja mire gondolok.
Pácser Attila vagyok, a Penészmentesítés.hu Kft. ügyvezetője.
Ezt a honlapot, elsősorban nem szakmabelieknek készítettem, így megpróbáltam lehetőség szerint mindenki számára érthető módon közreadni, hogy mi is ez az egész "penészedés probléma" és miként lehet végérvényesen orvosolni.
Azt már sikerült felderítenünk, hogy miért penészedünk és eddig miért nem bírtunk vele.
Akkor most tudjuk meg, hogy ez mennyiben befolyásolja mindennapjainkat, életünket és főképpen egészségünket. Meglátja, mire végigolvassa ezt az oldalt, rájön, hogy a penész látványa a legkevesebb...
A páratartalom, nem egy mindennapos téma. Tudomásul vesszük azt is, ha száraz a levegő a környezetünkben, és azzal sem törődünk különösebben ha nedves.
Pedig a páratartalom meghatározó az egészséges épületekben, és a bennük élők egészsége érdekében.
Már kis mennyiségű vízgőz is elegendő ahhoz, hogy közvetlenül, vagy közvetve hatással legyen az abban élők egészségére.
A belső levegő magas relatív páratartalma egyrészt növeli a poratkák elszaporodásának veszélyét, másrészt páralecsapódásokat eredményez a hidegebb felületeken, melyek a gombák és baktériumok burjánzásához szükséges fontos tényezők.
Egyes, az emberektől, vagy állatoktól származó vírusok és baktériumok a levegőbe kerülve néhány óra alatt elpusztulnak, míg nedves felületen akár hónapokig, vagy évekig is elélnek és betegségeket okoznak.
A poratka és a penész okozta allergia ma már népbetegségnek számít. A poratkák csak bizonyos optimális feltételek mellett (24°C és 75% rel. páratartalom) tudnak elszaporodni.
A levegő nedvességtartalmának 5%-os csökkenése a poratkák számát hatodára csökkenti, és 45%-os páratartalom mellett el is tűnnek.
A penész és más mikro-organizmusok, több mint 100.000 mikroszkopikus penészfajt képviselnek. Nem csak azokat, amelyeket megjelenni látunk a falon, hanem azokat is amelyek telepeket nem alkotva folyamatos jelenlétükkel a levegőben, allergiát és különböző légúti betegségeket okoznak.
A következő komoly veszélyforrás az illó szerves anyagok.
Világszerte számos tanulmány mutatta ki, hogy lakótereinkben sokféle szennyező anyag a szabványos előírásoknál és a WHO ajánlásainál sokkal nagyobb koncentrációban van jelen. A kérdéses anyagok, -melyek nagyrészét Ön is használja nap mint nap!- többek között festékek, oldószerek, tapétaragasztók, takarításhoz használt vegyszerek, illatosítók, gáztűzhelyek égéstermékei, parfümök stb.
A levegőszennyezésről legtöbbször az ipar vagy a közlekedés jut eszünkbe. De szükséges megvizsgálnunk a levegő minőségét belső lakótereinkben is, ahol időnk több mint felét töltjük. Házainkban lévő belső környezetünk állapota ritkán szerepel a média hírei között, nem úgy mint külső környezetünké, noha az egészségünkre gyakorolt hatása még fontosabb is.
Gondolná, hogy az emberek egy jelentős része szennyezettebb levegőben él a lakása falai között, mint bárhol másutt?
Lakótereinkben a CO2 jelenlétét elsősorban az emberi kilégzésnek tulajdoníthatjuk, és keletkezését minden esetben pára felszabadulása kíséri.
Egy ember átlagosan 19 liter/óra CO2-t bocsájt ki a légzése által, és több mint tízezer liter levegőt lélegez be naponta, mindazzal együtt ami benne van.
Hadd említsünk még a háztartásainkban előforduló veszélyes szennyező anyagok közül néhányat, a teljesség igénye nélkül: a szénmonoxid, a nitrogén-dioxid és egyéb nitrogén-oxidok, a radon, az azbeszt, és egyéb más bonyolult szerves és szervetlen vegyületek. Ezek a káros anyagok mind a mindennapos tevékenységeink során kerülnek lakóterünk levegőjébe. Nem kell semmi különösre gondolnunk, ezek a főzés, a vegyszeres takarítás, a dohányzás, a cipőpucolás, a bútorápolók használata, hajlakkok, dezodorok, parfümök, felmelegedő elekromos készülékeink alkatrészeiből felszabaduló mikroszkopikus műanyag és fémszemcsék és azok oxidált (égett) változatai stb...stb...stb.
Ma már komoly kutatások folynak az elmúlt egy-két évtizedben jelentősen megszaporodott légúti és allergiás megbetegedések lehetséges okainak feltárására. Az egyik ilyen sokat ígérő irány a lakótereink levegőjének szennyezettségét jelöli meg lehetséges kiváltó okként.
Tizenöt-húsz éve, az asztma, az allergia szinte ismeretlen fogalom volt. A nagyszámú léguti és allergiás megbetegedés tömeges megjelenése:
Éppen egy időben kezdődött a lakásaink teljes szigetelésének kezdetével...
Ez legalábbis elgondolkodtató.
Nem csak arról kell beszélnünk, hogy mennyi penészspóra vagy baktérium van a lakásunk levegőjében. Nem csak arra kell gondolni, hogy mennyi egyéb szennyező, veszélyes anyagot lélegzünk be otthon. Hanem azt is látnunk kell, hogy ezek jelenléte milyen bonyolult élettani folyamatokat eredményez és vezet végül magunk, vagy gyermekeink megbetegedéséhez.
Vegyük a legegyszerűbb példát: az alvást. Amikor alszunk, szervezetünk regenerálódik és a nyugodt alvás ennek a folyamatnak a biztosítéka. Azonban az alvás közben belélegzett különböző szennyező anyagok egyrészt irritálják a légutakat, másrészt a biológiai szennyeződések riadóztatják az immunrendszert. Az alvás közbeni nem megfelelő légzés már nem teszi lehetővé a pihentető alvást, a folyamatosan riadóztatott immunrendszer pedig előbb-utóbb hisztamint szabadít fel, és megjelennek az allergiás reakciók. A pihentető alvás hiánya gyengíti immunrendszerünket, nem tud szervezetünk megfelelően regenerálódni és egy öngerjesztő folyamat indul el testünkben melynek soha nem lesz vége. Először csak azt érezzük, hogy fáradtan ébredünk, aztán már egyre gyakrabban leszünk betegek és a végén a piros gyógyszert cseréljük sárgára a sárgát meg zöldre de valamilyen gyógyszert mindíg szednünk kell, hogy elviselhetőek legyenek napjaink.
Láthatjuk, hogy ez egy igen egyszerűen leírható folyamat: először mérgezzük magunkat, aztán mérgeket szedünk, hogy enyhüljenek a mérgezés tünetei.
Gondolom, ezt a fejezetet olvasva Ön is tett egy-két meglepő felfedezést. Én miközben a szakirodalmat böngésztem, azt nem értettem, hogy ezeket a nyilvánvaló dolgokat miért nem kommunikálja senki felénk, egyszerű emberek felé?

